

Kos
március 21. - április 20.
A Kos az Állatöv első jegye. A tűz elemhez tartozó jegy uralkodó bolygója a Mars.
Többször előfordult már, hogy jó szándékú segítsége épp ellenkező hatást váltott ki, esetleg irigykedést vagy ellenállást, Ön ennek ellenére nem veszíti el a hitét és továbbra is bármikor kész segíteni. Tudja, hogy az ellenállás oka csupán annyi, hogy az illető fél meglépni egy következő lépést és ameddig csak lehet, halogatja a megváltoztathatatlant. Mivel Ön is végigment ezeken a fázisokon, pontosan tudja, hogy ilyenkor mivel lehet bátorítani a másikat, mi adhat neki erőt. Arra azonban figyeljen oda, hogy partnere tempójában haladjanak és ne Ön diktálja a tempót. Hagyjon elegendő időt arra, hogy megérjen a másikban a döntés és legyen ereje a következmények elviseléséhez is!
Mottó: „Ahol az akarat, ott az út.”
Bika
április 21. - május 20.
A Bika jegyéhez a föld elem társul, uralkodó bolygója a Vénusz.
Egy új kapcsolat kibontakozása kapcsán vagy egy párkapcsolati probléma megoldása során kirajzolódik Önben az a minta, ami alapján kapcsolatait alakítja. Ebben a hónapban meglátja, mi mindent mérlegel annak eldöntéséhez, hogy a másikban milyen lehetőségek rejlenek, leginkább a biztonságot illetően. Ez persze nem csak anyagi biztonságot jelent, bár ez sem utolsó szempont az Ön számára. Önnek fontos tudnia, hogy a másik valóban képes megosztani Önnel, mindazt, amit megélnek együtt. Nem lehet benne „fél szívvel” a kapcsolatban, az érzésekben, a beszélgetésekben. Éreznie kell, hogy szinte birtokolja a másikat, hogy összeolvadnak, amiért cserébe Ön is mindent képes odaadni.
Mottó: „Annak a hajónak, amely nem tudja merre tart, egyetlen szél sem a megfelelő.”
Ikrek
május 21. - június 21.
Az ikrek levegő jegy, uralkodó bolygója a Merkúr.
Egyszerre több csatornán keresztül képes érzékelni az Önt érő hatásokat és ezek sokfélesége gyakran megnehezíti, hogy döntést tudjon hozni. Sok más jeggyel ellentétben az Ikrek képes egyszerre igaznak érezni, hogy eszével nemet mondana egy kapcsolatra, miközben szívével vagy épp érzékeivel igent. Márciusban több ilyen szituáció is adódik, és mások ezt könnyen döntésképtelenségnek bélyegzik, pedig egyszerűen csak képes megosztani önmagát. Tudnia kell, hogy nincs rossz döntés! Csak tapasztalatszerzés létezik! Ha egy idő után esetleg úgy érzi, a választása nem teszi boldoggá, akkor szert tett egy értékes tapasztalatra. Ne aggódjon amiatt, hogy lemarad bármiről is. A legfontosabbról, a folyamatos tanulásról nem tud lemaradni.
Mottó: „Többnyire a gondolkodás tesz bennünket boldogtalanná.”
Rák
június 22. - július 22.
A rák jegy víz elemű, uralkodó planétája a Hold.
Őrizze meg józanságát, először gondolkodjon, és csak azután szólaljon meg erőit koncentrálva. Most leginkább realizmusára és tetterejére van szükség, ez nem az álmodozás vagy a pihenés hónapja. Mutassa meg, mi rejlik Önben! Ügyeljen rá, hogy senki ne tudja Önre húzni a vizes lepedőt. Ha ilyen helyzet alakulna ki, mondjon kategorikusan nemet vagy tegyen úgy, mintha nem tudná, miről is van szó. A hónap végére már szabadon élvezheti sikerét, optimizmusa bizonyossággá válik, tudja jól, hogy valami több vár Önre. Szerelmi életében nem számíthat lényegi változásra, átalakulásra, de itt is okozhat jó néhány kellemes meglepetést partnerének.
Mottó: „Nem az a lényeg, hogy néhány évvel megtoldjuk az életet, hanem hogy némi élettel megtöltsük az éveket.”
Oroszlán
július 23. - augusztus 23.
Az oroszlán jegy tűz elemű, uralkodó planétája a Nap.
Sikerül felderítenie és megértenie egy mély belső működését, amely hosszú évek óta megakadályozza, hogy teljességgel boldog legyen. Előfordulhat, hogy felismeri belső mozgatórugóit, de érzi, hogy egyedül nem képes feloldani ezeket a mélyen rögzült mintákat. Ebben az esetben forduljon bátran szakemberhez. Sok olyan módszer létezik, amelyek egyrészt önismeretünket fejlesztik, másrészt megismertetnek rejtett vagy nem tudatosított rögzült viselkedéseinkkel. Leginkább párkapcsolatában hozhat nagy változást ez a felismerés, hiszen ez az a terület, ahol leginkább koncentrálódnak mindazok a félelmek, amelyeket kivetítünk környezetünkre.
Mottó: „Amit a báb a világ végének nevez, azt a világ pillangónak hívja
Szűz
augusztus 24. - szeptember 23.
A szűz jegy a föld elemhez tartozik, uralkodó bolygója a Merkúr.
Semmiképp ne keveredjen kétes ügyekbe ebben a hónapban! Kerüljön minden olyan helyzetet, amikor nem lehet őszinte, vagy ahol kimondottan hazudnia kell. Bármilyen apróságnak tűnik is egy ilyen helyzet, súlyos félreértések adódhatnak belőle, amelyeket talán soha nem tud helyrehozni. Játsszon nyílt kártyákkal, vállalja a véleményét és annak következményeit. Ne álltassa magát azzal, hogy csupán átmenetileg volt kénytelen másképp beállítani a valóságot! Szabadidejében keresse a lehetőséget a szépre, a harmonikusra, a kiegyensúlyozottra. Amikor csak engedi az idő, legyen minél többet a szabad levegőn, hogy átjárja az éledő természet ősereje.
Mottó: „Az egész élet egy folytonos újrakezdés.”
Mérleg
szeptember 24. - október 23.
A Mérleg levegő jegy, uralkodó bolygója a Vénusz.
Lassan, kitartóan és erőteljesen kezelje most a dolgokat. Most nem használ a sietség, sőt tönkretehetik az alapokat és bezárhat Ön előtt olyan ajtókat, amelyek nemrégiben megnyíltak. Szárnyal a fantáziája és állhatatosságának köszönhetően tervei nagy részét meg tudja valósítani. Olyan mintha hétmérföldes csizmát húzott volna. Ebben a pár hétben úgy érezheti, mintha annyit haladt volna dolgai rendezésében, mint az elmúlt másfél-két évben. Hirtelen minden a helyére kerül, eloszlanak kétségei és pontosan tudja, mit akar tenni, merre felé szeretne továbbhaladni életében. Megérzi a nyugodt cselekvésben rejlő hatalmas és feltartóztathatatlan változtató erőt.
Mottó: „A gyomok két hónap alatt megnőnek, a rózsának egy egész év kell hozzá.”
Skorpió
október 24. - november 22.
A skorpió jegy a víz elemhez tartozik, uralkodó bolygója a Plútó.
Az első tavaszi hónap leginkább a kompromisszumokról szól a Skorpiók számára. Újra kell tanulnia, mit is jelent megoldást találni egy olyan problémára, ami sokakat érint. Bár mindent elkövet azért, hogy saját érdekeit érvényesítse, mégsem sikerül megúsznia és Önnek is engednie kell. Ha ezt nem tudja elfogadni és hangot is ad csalódottságának, könnyen kivívhatja a többiek ellenkezését, sőt a vártnál nagyobb indulatokat válthat ki belőlük, ha Ön két mérleggel mér. Fontos, hogy mindenki érezze, ez egy közösen megtalált megoldás, amelyhez mindenki hozzájárult valamivel. Talán még egyfajta szövetség-érzés is kialakulhat az érintettekben, ami nagyban megkönnyíti a további együttműködést.
Mottó: „Egy kompromisszum akkor tökéletes, ha mindenki elégedetlen.”
Nyilas
november 23. - december 21.
A Nyilas tűz elemű jegy, uralkodó bolygója a Jupiter.
Őrizze meg rugalmasságát és bármekkora nyomás nehezedik is Önre, ne álljon ellen keményen. Idővel megjön a megoldás. Térjen ki a nyílt összeütközések elől, legyen kompromisszumkész különösen a hónap elején. Március harmadik hetében már azt fogja tapasztalni, hogy egyre több szerencsés véletlen enyhíti a helyzetét. Ezeket a segítségeket azonnal meg kell ragadnia. Érzékenységét használja arra, hogy észrevegye, mely területeken léphet túl a korábbi tabukon. Mivel nem az motiválja, hogy még intenzívebb hatásokra tegyen szert, hanem egyszerűen csak a lehető legközelebb szeretne kerülni partneréhez, minden támogatást meg fog kapni. Bensőséges, meghitt időszakot élhetnek át együtt.
Mottó: „A szenvedély kelti életre az embert, az értelem révén csupán létezik.”
Bak
december 22. - január 20.
A bak jegy a föld elemhez tartozik, uralkodó bolygója a Szaturnusz.
Lassan véget ér a korábbi hetek lassító, gátló hatása. El kell kezdenie megvalósítania terveit és valóra váltani álmait. Felébredt Önben egy mély életigenlés és öröm utáni vágy. Szinte vadászik a lehetőségekre, amit jól is tesz, mert semmi sem fog az ölébe pottyanni, tenni kell érte, de minden lépése busásan megtérül. A most elindított, megélt örömök valóban tartósan boldoggá és elégedetté teszik majd. Az esetleges intrikák nem érintik most fele annyira sem mint máskor, könnyen túllép rajtuk és nem vesztegeti ellenségeskedésre az idejét, energiáját. A hónap végére nem hogy csökkenne ereje, de tovább fokozódik. Ekkor már jó ha odafigyel, hogy ne váljon túlságosan egoisztikussá és ne kényszerítse rá akaratát másokra.
Mottó: „Aki nem mozdul, nem érzi a láncait.”
Vízöntő
január 21. - február 20.
A Vízöntő jegy a levegő elemhez tartozik, uralkodó bolygója az Uránusz.
Ebben a hónapban nagyon sokan megtalálják, akik valamilyen érzelmi krízissel küzdenek. Szükségük van az Ön érzékeny objektivitására, még ha ez első hallásra ellentmondásosnak hangzik is. Önnek megvan ugyanis az a képessége, hogy pontosan megérti a másik érzéseit, képes átvenni minden rezdülését, de nem azonosul velük. Egyszerűen csak érzékel és megfoghatóvá teszi, hogy mi ez a helyzet vagy mi okozza a másikban a konfliktust. Ez a rendkívül hasznos tehetsége csak saját szerelmi kapcsolataiban jelenthet problémát, partnere ugyanis úgy érezheti, hogy ha nem ragadják magukkal érzései, akkor azok nem is elég mélyek. Talán még saját maga is elbizonytalanodik időnként, hogy ez a kívülállás inkább áldás vagy átok-e.
Mottó: „A tapasztalat olyan, mint egy lámpaoszlop a hátunk mögött; mindig csak azt a darab utat világítja be, amelyet már magunk mögött tudhatunk.”
Halak
február 21. - március 20.
A Halak jegye a víz elemhez tartozik, uralkodó bolygója a Neptunusz.
Minden előfeltétel adott ahhoz, hogy teljes erővel és lelkesedéssel vágjon neki útjának. Maradjon azonban a realitás talaján és ne akarja elérni a lehetetlent. Ha meg is tudná tenni, túl sok erejébe kerülne és olyan eszközöket is alkalmaznia kellene, amelyekhez jobb nem nyúlnia. Higgye el, ereje most bőven elég lesz tervei megvalósításához. Használja ki a március elején érezhető mindent vagy semmit érzést, szerelmi életét azonban ne tekintse harcmezőnek. Figyeljen oda és táplálja magában a szeretet, a bizalom, az összetartozás érzését. Ezek fogják kitölteni mindazt, amit most létrehoz a kézzel fogható realitás világában. Ezek nélkül csupán üres, élettelen tárgyak és kihűlt kapcsolatok vennék körül.
Mottó: „Tudok tenni, mert akarom, amit meg kell tennem.”